Meglepő vevőnek adja el toronycégének egy részét a Magyar Telekom anyavállalata
A piaci szereplők által régóta várt tranzakciót jelentett be a Deutsche Telekom, a vállalat eladja a toronycégének 51 százalékát egy konzorciumnak, írja a Reuters.
A piaci szereplők által régóta várt tranzakciót jelentett be a Deutsche Telekom, a vállalat eladja a toronycégének 51 százalékát egy konzorciumnak, írja a Reuters.
A Magyar Telekom anyacége, a Deutsche Telekom az elemzői várakozásokat meghaladó negyedéves bevételről és EBITDA-ról számolt be, az erős eredmény az amerikai egység, a T-Mobile US, valamint az európai üzletág növekedésének köszönhető. A menedzsment az izmos első negyedév után megemelte az egész évre vonatkozó előrejelzését.
A Deutsche Telekom 48,4 százalékra növelte részesedését amerikai leánycéhgében, a T-Mobile US-ben, ezzel újabb lépést tett a szolgáltató többségi tulajdonának megszerzése felé.
Közgyűlést tartott ma a Magyar Telekom, ami az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem a világ legizgalmasabb eseménye, de a mai különbözött a korábbiaktól: a vállalat egyik legmeghatározóbb kisebbségi tulajdonosa, a HOLD Alapkezelő többek között arra szerette volna rávenni a cég vezetését, hogy az igazgatóság javaslatában szereplőnél fizessen több osztalékot, tegyen le az asztalra új osztalékpolitikát, új javadalmazási politikát, de új igazgatósági tagot is javasol az alapkezelő. Végül a közgyűlés a kisrészvényesek minden javaslatát elutasította. A Portfolio a közgyűlésről élőben tudósított.
A Hold Alapkezelő a részvényesi érdekérvényesítés érdekében újra nyilvános levelet küldött a Magyar Telekom menedzsmentje számára, amelyben többek között arra szeretnének választ kapni, hogy kellőképpen vannak-e ösztönözve a vezetők a társaság részvényesi értékének növelésére, illetve annak az árfolyamban való tükröződésére. A levelet az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.
Bennfentesek szerint a Deutsche Telekom elindította azt a tranzakciót, aminek a keretében a hálózati infrastruktúráját értékesíti. Az ajánlatokat a következő két hétben fogadják el, mondta három, az ügyet ismerő személy csütörtökön a Reutersnek. A Goldman Sachs a német vállalat tanácsadója a rádiótorony-üzletág eladásában, amelynek becsült értéke akár 18 milliárd euró is lehet.
A Deutsche Telekom már régóta keresi annak a lehetőségét, hogy - iparági trendeknek megfelelően - leválassza, esetleg értékesítse hálózati infrastruktúrájának egy részét, itt leginkább az adótornyokról van szó. Most úgy tűnik, hogy a német vállalat tényleg komolyan gondolja az esetleges tranzakciót, a Bloomberg értesülései szerint a Vodafone vagy az Orange lehet az a vállalat, amellyel a DT együttműködne. Bár egyelőre semmi sem utal arra, hogy a Magyar Telekom infrastruktúrájával kapcsolatban hasonló tranzakcióra kerülne sor, de ha az anyacég lép, nyilván a leányvállalatoknál is könnyebb lesz leválasztani az infrastruktúra egyes részeit, ezzel pedig láthatóvá tenni a bennük rejlő értéket, csökkenteni/megosztani a működési költségeket, valamint forrást bevonni a későbbi beruházásokhoz, fejlesztésekhez.
Az Apple már a második egymást követő évben lett a legértékesebb márka a világon a brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat 2022-es Global 500 ranglistája alapján.
A HOLD Alapkezelő a részvényesi érdekérvényesítés egy Magyarországon korántsem szokványos formáját választotta, amikor múlt héten egy Magyar Telekomnak címzett nyilvános levelet tett közzé. A levélben, amely a Portfolio-n is megjelent, javaslatot tesznek arra, hogy a Magyar Telekom dolgozzon ki egy új, reális középtávú osztalékpolitikát, a tulajdonosi kifizetésre pedig részletes javaslattal álltak elő. Móricz Dániellel, az alapkezelő befektetési igazgatójával és Cser Tamással, az alapkezelő vezető részvényportfólió-kezelőjével beszélgettünk a múlt héten megjelent levélről, a javaslataikról és arról is, milyen válaszreakcióra számítanak a Magyar Telekom menedzsmentjétől.
2022-ben a tavalyi piaci előrejelzések alapján várhatóan tovább növekszik majd a szakemberhiány a hazai informatikai szektorban, amely csak a felsőoktatásban és a felnőttképzésben működő oktatási intézmények, a munkaerőpiac és az állam hatékony együttműködése révén mérséklődhet hosszabb távon. Magyarország digitális versenyképességének növelésében a 2020 óta zajló, államilag támogatott informatikusképzés mellett egyre jelentősebb szerep jut a munkáltatók és az oktatási intézmények által közösen indított intenzív és gyakorlatorientált képzéseknek is.
A mobilszolgáltatók építik a távközlési hálózatokat, de pénzt nem ők keresnek rajta, hanem a nagy technológiai cégek. Ezen változtatnának a telcók, és bevonnák a hálózatok fejlesztésének finanszírozásába a bigtech cégeket, írja a Reuters.
A német Manager Magazin arról ír, hogy a német távközlési vállalat, a Deutsche Telekom (DT) eladná informatikai vállalatát, a T-Systemset.
Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Timotheus Höttgest, a Deutsche Telekom vezérigazgatóját, akivel Magyarország digitális fejlesztésének kihívásait, illetve az e téren elért közös eredményeket tekintették át - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
A Magyar Telekom anyavállalata, a Deutsche Telekom eladja holland leányvállalatát, írja a Bloomberg. Ez lesz idén az egyik legnagyobb tranzakció az európai távközlésben.
Továbbra is nagyon dübörög a német részvénypiac. A válságból való kijutást továbbra is árazzák a befektetők, és egyelőre úgy tűnik, hogy az idei választás eredménye - amely a hatalomváltás szempontjából akár még történelmi is lehet - egyelőre nem aggasztja a piaci szereplőket. A legnagyobb kapitalizációjú részvények között szétnézve azonban azt látjuk, hogy jelentős differenciálódás zajlik közöttük, és nagyon nem mindegy, hogy melyiket vesszük bele a portfoliónkba. A technikai elemzés segítségével megnéztük a DAX komponensek között azokat, amelyek a legígéretesebbnek tűnnek.
Ma tette közzé tavalyi negyedik negyedéves és egész éves számait a Magyar Telekom, de ami a befektetők számára fontosabb, megérkezett az igazgatóság javaslata is arról, mekkora osztalékot fizetne a vállalat a részvényeseinek.
Az elmúlt években a Magyar Telekom a valós készpénztermelő képességéhez képest jóval szerényebb osztalék-kifizetést valósított meg. Akár 1, 3, 5 vagy 10 éves távon nézzük, a nagy papírok közül a BUX leggyengébben teljesítő papírja a Telekom. Az alulteljesítésnek azonban nincs köze a vállalat gazdasági teljesítményéhez, a Magyar Telekom menedzsmentje egészen kiváló munkát végzett az elmúlt években, így a cég fundamentumai évről évre javultak. Egyetlen dolog nem javul, és ez a részvény árfolyama. Ennek oka pedig a fájóan hiányzó transzparens osztalékpolitika, egy olyan osztalékpolitika, amely biztosítja az optimális tőkeszerkezet fenntartását.
A Deutsche Telekom tárgyalásokat folytat a holland leányvállalata, a T-Mobile Netherlands eladásáról, tudta meg egy holland lap, a Financieele Dagblad.
A Nokia és a Deutsche Telekom ma jelentette be, hogy kibővítik az eddigi stratégiai együttműködésüket és 5G-re alkalmas IP hálózatot fejlesztenek közösen. Ez azt jelenti, hogy a Deutsche Telekom a Nokia platformját választotta ki arra, hogy jelentősen bővítse a router hálózatának kapacitásait. A fejlesztések Görögországban már elkezdődtek, míg Magyarországon a kiépítés kezdete az idei utolsó negyedévben várható, amelynek keretében leváltásra és modernizálásra kerül a meglévő IP hálózat.
A francia Orange megszerezte a Telekom Romania irányító tulajdonrészét.
Nézzük, mi a helyzet a leggyorsabban változó szakaszon.
Szerintük lehetséges, de még elkerülhető ez a forgatókönyv.
Emiatt nem csak Moszkvában fáj az emberek feje.
Sokan vizionálnak háborúkat a vízért, a diplomáciában már most kirobbant a konfliktus.
Hetek óta dúlnak az összecsapások a tüntetők és a rendőrség között.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.